Köszöntjük oldalunkon!

Lapunk, a KisállatPraxis már tizenegyedik éve az állatorvos kollégák hiteles szakmai tájékoztatását szolgálja, ennek köszönhetően talán nem túlzás azt állítanunk, hogy olvasóink között is népszerűségnek örvend. Régóta foglalkoztat bennünket az a gondolat, hogy a társállatokkal kapcsolatos szakmai tájékoztatás körébe bevonjuk a talán leginkább érintetteket, az állattulajdonosokat. Közismert tény, hogy a különféle megbetegedések megelőzésének és kezelésének sikere nagymértékben a „Gazdán” múlik. Ezért gondoltuk azt, hogy az állategészségüggyel, állattartással, takarmányozással kapcsolatos, az állatorvosi várótermekben nap, mint nap felmerülő kérdéseknek megpróbálunk egy kicsit elébe menni, és az állattartók közvetlen tájékoztatásával elősegítjük az állatorvosok munkájának hatékonyságát.

A közelmúltban kezdtük el honlapunkon a tulajdonosoknak szóló cikkek feltöltését „Váróterem – állatorvosi tanácsadó portál”. A társállattartók ma már számos helyen tehetnek szert kedvenceikkel kapcsolatos információkra. Jó ok nélkül fölösleges lenne e hírforrások számát szaporítani. Szerkesztőségünk azonban úgy gondolta, hogy a Váróterem - állatorvosi tanácsadó portál hiánypótló feladatot vállal magára. A társ- és kedvencállat tulajdonosok ismereteinek gyarapítása és fenntartása, azaz az állatorvosi ismeretterjesztés az egyik legkézenfekvőbb tényező az állatorvosi praxis presztízsének és elismertségének fokozásában. Ebben kívánunk segítséget nyújtani, hogy olyan ismeretanyagot kínálunk a tulajdonosoknak, ami szigorú állatorvosi szakmai felügyelettel készítünk, és amit közérthető nyelven fogalmazunk meg. Szándékunk, hogy az állatorvosok ismeretterjesztő munkáját segítsük elő, végeredményben a jobb állatorvos-tulajdonos kapcsolat kialakításához kínál fel segédeszközt.

 

Jó böngészést kívánunk!