Serdülőkori állattartás

Cikksorozatunk legújabb részében a serdülôkori és a felnőttkori állattartás kerül megbeszélésre. Serdülőkorban olyan nagymértékű változások zajlanak a fiatalok gondolkodása, csoporton belüli hovatartozása, a külső vagy akár az én-identitás területén, melyek az állatokkal, s kifejezetten a társállatokkal való kapcsolatot is jelentősen átszínezik.

A felnőttkor vonatkozásában cikkünk a nagyobb korszakokat külön tárgyalja. Első periódusként a fiatal felnőttkort, majd másodikként a középkorosztályt, végezetül pedig az idős kort tekintve elemezzük az állatokkal való kapcsolat alakulását.

SERDÜLŐKOR
Az állatokkal való kapcsolat szempontjából az egyik legérdekesebb korszak a serdülőkor. Ekkor, nagyjából 14-18 éves korban olyan nagymértékű változások zajlanak a fiatalok gondolkodása, csoporton belüli hovatartozása, a külső vagy akár az én-identitás területén, melyek az állatokkal, s kifejezetten a társállatokkal való kapcsolatot is jelentősen átszínezik.
A „már nem gyerek, de még nem felnőtt” korszakot jellemzik a gyakori érzelmi és kapcsolati konfliktusok. A fiatalok feltűnően sok negatív élményről számolnak be, problémáikat nemegyszer megoldhatatlannak látják. Gyakori a visszautasítottság, meg nem értettség érzése. A csoporthoz tartozás kiemelt jelentőséget kap, fontosak a csoportot irányító belső szabályrendszerek, a csoporton belüli státusz. Fontos, hogy megfelelően alkalmazkodjanak társaikhoz, hiszen éppen ehhez a csoporthoz viszonyítják önmagukat is. Énképük, önbecsülésük szintén e kapcsolat révén alakul, a társak elismerése, a normák betartása mindennél fontosabb lehet. A kamasztársadalom nagyon összetett, főként a népszerűségre és az elfogadottságra épül. Az eszményképek keresése mellett, szinte állandóan jelenlevő kérdés a „Ki vagyok én?” kérdése. A különböző szerepkörökbe helyezkedés révén pedig, a felnőttkorra való felkészülés figyelhető meg. Az egyre gyakrabban létrejövő párkapcsolatok is remek gyakorló pályaként szolgálnak a másik elfogadására, megértésére, az érzelmi összekapcsolódásra, ami ebben a korszakban nagyon fontos. A másik féllel való kapcsolat
alakulásában, legyen az akár baráti, akár szerelmi kapcsolat, az empatikus viselkedés kiemelt jelentőségű. Egy olyan világban, a kamaszok társadalmában, ahol a serdülőkben sokkal inkább a másokban keltett kép fontos, a kommunikációban a verbális kommunikáció dominál a nonverbálissal szemben, sôt sokszor a kimondott és kimutatott érzelmek, gondolatok ellentétbe is kerülnek egymással, nos itt az empatikus készségek továbbfejlődése, a másikkal való érzelmi összhang kialakítása különösen nehéz lehet. Az empátiás fejlődés végpontját az identitás végleges kialakulásának időszakában éri el, bár fejlesztő tényezők később is megjelenhetnek (pl. szoros, intenzív kapcsolatok).
Ebben a zilált, kételyekkel és változásokkal teli korszakban különösen nagy szerepet kapnak a közeli hozzátartozók, vagyis a szűk családi kör, beleértve a társként tartott állatokat is. Általában elmondható, hogy a szülői empátia illetve a kortárs csoportba történő beilleszkedés meghatározó jelentőségű. Ezek függvényében, amennyiben a szülők kellően empatikusan, együttérzőn reagálnak a serdülő problémáira, vagy a kortárs csoport bír nagy jelentőséggel, a társállattal való kapcsolat nem változik vagy inkább lazul. Ellenkező esetben, ha a szülôk nem megértôk, esetleg követelődző, ellenséges a családi légkör, és/vagy a csoporthoz tartozás sem jellemzi a fiatalt, a társállatokkal való kapcsolat kiemelt jelentőséget kap, és szorosabbá válik, mint azelôtt volt. Több időt töltenek az állattal, gyakrabban keresnek olyan időtöltést, ahol a társállaton kívül sem szülők, sem mások nincsenek jelen, s az állat, mint lelki társ kap helyet életükben.
Attól függetlenül azonban, hogy az állattal való kapcsolat lazul, vagy szorosabbá válik, a serdülők stresszhelyzetben keresik az állatok társaságát. Úgy gondolják, hogy az állat olyan érzelmi támaszt jelent, aki elvárásoktól mentes és feltétel nélküli szeretetével minden helyzetben megértő társuk lehet. Gyakran folytatnak önfeltáró beszélgetéseket kedvencükkel, s ezeket a beszélgetéseket általában jellemzik a túlzott érzelem- nyilvánítások.
Érdekes eredmény az is, hogy a kutyát tartó serdülôknél magasabb empátia értékek figyelhetők meg, mint az állatot nem tartóknál vagy a más állatot tartóknál. Magyarázatként talán az szolgálhat, hogy a társként tartott kutyák kitünően beilleszkednek a családba, a serdülőt változásaival együtt elfogadják, nem viselkednek elutasítóan, s a velük való kommunikáció, igaz nagyrészt tanult elemekre épülve, jelentős mértékben használja a nonverbális jelzéseket. Ha ezek a verbális jelzéssel ellentétbe kerülnek, akkor ennek az állat látható visszajelzését adja, ezzel is irányítva kapcsolatukat (pl. „nem szabad” felszólítás mellett, megengedő viselkedésre az állat „látszólagos” engedetlenséggel fog reagálni mindaddig, míg a verbális és nem verbális jelzés összhangba nem kerül egymással).

A serdülők kutyák iránti érzéseit legjobban talán a következő, éppen tőlük származó idézetek foglalják össze:

• Jelenléte megnyugvást jelent, szeretem, ha simogathatom, ha elmondhatom a problémám, mindig meghallgat. Teljes lelki társ és teljes értékű családtagnak számít a mi családunkban. Ha nincs kedvem találkozni emberekkel, akkor ő felvidít a tekintetével. Ha hozzám bújik, nyugalmat áraszt. Imádni valóak, a nézésük, viselkedésük elárulja, mit gondolnak, mire vágynak.”
• Ha magányos vagy és van kutyád, akkor jobb kedved lesz, mert a kutyádat szeretheted, és benne nem fogsz csalódni, és nem bánt meg.”
• Nyugalmat ad. Ő az egyetlen, akinek, ha valamit elmondok, nem adja tovább.”

Még egy érdekessége ennek a korszaknak az, hogy egyes fiataloknál ekkor válik jellemzővé az ún. nemszeretem állatok, vagyis a kígyók, pókok, egyéb kétéltűek, hüllők, rovarok tartása. Ezen állatok tartása több „célt” szolgálhat. Egyrészt tartásuk bátorságot, egzotikusságot sugall, s így hozzájárulhat a kortárs csoporton belüli magasabb pozíció megszerzéséhez. Másrészt, az ilyen típusú állatok barrier funkcióval rendelkeznek, vagyis az emberek egy jelentős része kerüli őket, illetve gazdáikat is, s így segítik a serdülő elhatárolódását bizonyos emberektől. Speciális helyzetet jelent, mégis sok fiatalra igaz, hogy ebben az életkorban kapcsolódnak be az aktív állat és természetvédelembe, nemritkán annak radikális irányzataiba. Gyakran ezen „útkeresés” kapcsán „belekóstolnak” a vegetáriánus életmódba is, s az új életforma, új célokkal, új ismeretségekkel segítséget jelenthet
saját identitásuk megtalálásában is. Igaz, ezen út gyakran jár a függetlenedés mellett, régi barátságok elvesztésével, s annak veszélyével, hogy a serdülő valamely fanatikus csoporthoz csapódva a társadalom által el nem fogadott útra tér.