febr.
18
2011
A csípőízületi diszplázia jelentősége a kutyatenyésztésben
A csípőízületet alkotó csontok rendellenes fejlődése, ízületi kapcsolódásuk lazasága az, ami öröklődik, és ez a hibás konstrukció az, ami hajlamossá teszi az ízületet akár normál fokú megterhelődése esetén is a fájdalmas gyulladásos folyamatokra. A betegség diagnózisa röntgenfelvétel készítésével lehetséges csak, a kutyák jármódjából, mozgásából, a felkelési vagy lefekvési szokásából, stb. nem lehet megállapítani.
A betegség öröklődési menete bonyolult, nincs tehát sajnos arról szó, hogyha két, szűréssel mentesnek talált tenyészállatot pároztatnak egymással, akkor csak mentes utódok születnének. Hiszen ebben az esetben olyan könnyű lenne a dolgunk, hogy néhány generációs gondos szelektálás után el is felejthetnénk a problémát. Ráadásul az öröklött hiba mértéke sokszor nincs arányban a klinikai tünetekkel, esetenként súlyos röntgendiagnózisú kutyák vidáman ugrálnak és fáradhatatlanul szaladnak, és enyhébb HD fokozatú kutyák fájdalmas, súlyos tüneteket mutatnak. Biztos továbbá az is, hogy abban, hogy az öröklött bántalom mennyire lesz súlyos, illetve, hogy mennyiben alakulnak ki a klinkai tünetek is, vitatott mértékben de egyértelmű szerepe van a felnevelés és tartás körülményeinek: a táplálási hibák, a lehűlés és a túlságosan megterhelő mozgatás jó valószínűséggel súlyosbítják a helyzetet.
A betegség fenti sajátosságai miatt sokakban merülnek fel kétségek a HD szűrés és a HD-re való szelektálás értelmével kapcsolatban, sőt öröklődő voltát is megkérdőjelezik. Vannak emberek, akik ha valami nem olyan egyszerű, hogy azt a két szemükkel látva megérthetik, sőt, pláne ha esetleg anyagi érdekeiket is sérti, akkor inkább azt vallják, hogy a probléma nincs is.
A másik véglet az, amikor azok, akik hallottak már a HD-ről, mániásan félnek tőle, nem teljesíthető garanciákat kívánnak, rettenetesen megijednek, ha a kutya szűrési eredménye nem teljesen mentes, a tenyésztőre rossz hírét keltve rögtön szitkokat szórnak ebben az esetben. Vagy szinte már nem is kutyát, hanem csak csípőket tenyésztenek, elfeledkezve arról a rengeteg egyéb tulajdonságról, amelyekre az ebtenyésztésben még szelektálni kell.
Hogyan kezeljük tehát reálisan a HD problémáját kutyatenyésztésben?
Mivel öröklődő betegségről van szó, csak szűrt állatokkal lenne szabad tenyészteni. Ez nem jelenti azt, hogy csak mentessel, hiszen akkor sok fajta akár ki is halhatna, és értelme sem lenne ennek. Fejlett kutyatenyésztő rendszerrel rendelkező országokban a tenyésztési szabályzatok fajtánként rendelkeznek arról, hogy milyen fokozattal szabad és milyennel nem. Vannak oylan fajták, mint pl a kis münsterlandi, amelynél a fajtagazda országban csak mentes egyeddel megengedett tenyészteni, de az állomány nagy része mentes is, ritkán fordulnak elő enyhe, elvétve közepes és szinte soha súlyos esetek. Ugyanez egy a molosszerekhez tartozó fajtánál elképzelhetetlen lenne.
Ha a tenyésztő a szűrés feltételét teljesítette, akkor elmondható róla, hogy megtett mindent annak érdekében, hogy minél nagyobb legyen az esélye annak, hogy HD szempontjából egészséges utódok szülessenek. Ennél több tőle nem várható, hiszen még két mentes tenyészállatnak is kb. 20%-ban születnek HD valamilyen fokozatát mutató utódai, ha viszont az egyik szülőpár súlyos HD-ban szenved, ez az arány megfordul kb. 80%-ra. Ezért van tehát az, hogy a szűrés értelmét vitatók sokan tudnak ellenpéldát felemlíteni arra, hogy mentes szülőpártól született HD-s utód, vagy fordítva, HD-s szülőpártól mentes.
Ha a tenyésztő megtette azt az ügyben, ami elvárható, akkor ezután a kölyök új tulajdonosának is hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a lehető legjobb manifesztálódjon abból, amit a kiskutya magával hozott: megfelelő, az állatorvossal egyeztetett táplálással, a kellő hőmérsékleten való tartással, az észszerű mozgatással.
A kölyökkutya vásárlása nem olyan, mintha egy műszaki cikket vásárolnánk, mivel élőlényről van szó. Van benne a vásárló és a tenyésztő által közösen vállalt rizikó, mivel a biológiában sokminden akkor is kiszámíthatatlan, ha mindenki megtesz minden lehetségeset.
Hogyan kezeljük a tényt, ha kutyánk HD szűrésre nem mentes?
A fentiekből egyenesen következik, hogy nem valószínű, hogy egy alom kiskutyából mind mentes lenne HD-re, még akkor sem, ha a gondos tenyésztő a tenyészállatait akár több generáción át is szűrette. Több generációs szelektálással azért az biztosan elérhető, hogy ha nem is csak kizárólag mentes utódokat kapunk, nem születnek azonban már súlyos HD-ben szenvedő egyedek, csak majdnem mentesek, enyhe vagy közepes fokozatúak. Ezzel nagy valószínűséggel kiküszöbölhetők a sok szenvedéssel és fájdalommal járó kórképek. A nem súlyos HD fokozatú kutyák - általában, mert itt is lehet mindig ritka ellenpéldákat találni -, teljes életet tudnak élni, a tenyésztésen kívül mindenre alkalmasak, amiért egy kutyát szeretne valaki. Az embereknek csak nagyon kis része vásárol azzal a kifejezett szándékkal kutyát, hogy tenyéssze, és nagyon sok egyéb ok van, amiért kutya tartása mellett döntenek. Ezek, a klinkai tünetet nem mutató, de a HD valamilyen enyhébb fokozatával bíró kutyák az összes többi kutyafunkcióra alkalmasak lehetnek. Barátkozzunk meg tehát ebben az esetben azzal a gondolattal, hogy kutyánk minden egyébre alkalmas, csak tenyésztésre nem.
Egész más a helyzet, hogyha a tenyésztő nem HD-ra szűrt kutyákkal tenyészt. Ez hazardírozás, ebben az esetben nem mondható el, hogy mindent megtett, ami elvárható tőle, hogy minél nagyobb valószínűséggel szülessenek egészséges kiskutyák. Ilyen tenyésztőtől – illetve szaporítótól - ezért nem is ajánlatos kutyát venni. Autó csomagtartóból, piacon, köztereken árult kölyköknél nem csak erről, de az egyéb feltételekről és körülményekről sem tudunk meggyőződni, ilyen árustól semmiképpen se vigyünk otthonunkba kiskutyát.
Ha valaki arra gondol, hogy hobbyjának a kutyatenyésztést választja, és ezzel a céllal vásárol szuka kölyköt, nem is kell már tovább ecsetelni, milyen fontos, hogy a megfelelő kennel mellett döntsön. Még így sem szabad a kölyökre mint biztos kennelalapítóra tekinteni, mert csak felnőtt korára derül ki, alkalmas-e minden szempontból, hogy tenyészthető legyen. Higgye el mindenki, hogy nincs olyan tenyésztő, aki az elején meg ne járta volna maga is az ilyen zsákutcákat, mire a megfelelő tenyészállatait megtalálta.
