Copyright © 2010, Váróterem.hu All Rights Reserved Készítette: Mékli Zsuzsanna
Az utóbbi időben nagyon sokat hallhatunk a megszaporodott kutyatámadásokról, amelyek sok esetben emberi halált is okoztak. Az emberekben az a téves elképzelés kezd kialakulni, hogy a kutyák mára agresszívebbek, veszélyesebbek lettek, ezért ellenük, sőt a kutyatartás visszaszorítása érdekében tenni kell valamit.
Tagadhatatlan tény, hogy a kutyatámadásokról szóló híradások valós tényeken alapulnak. Azonban nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy az olyan emberi fogalmak, mint pl. "közveszélyes őrült", vagy "elvetemült gonosz" az állatokra, így a kutyákra sem jellemzőek. A támadások hátterében sokkal inkább az ember és a kutya eltérő kommunikációs rendszerének meg nem értéséről és a szakértelem hiányáról van szó, tehát az esetek többségében nem a kutyák, hanem mi emberek vagyunk a támadások kiváltói, így a következmények felelősei is.
Mint minden élőlény viselkedésében, a kutyáéban is megtalálhatók az agresszió megnyilvánulásai. Ez azonban nem kóros akkor, ha az eb a területét őrzi, ha vadászik, ha erős fájdalmai vannak, ha szexuális viselkedése vagy étkezése közben megzavarják és ha a kicsinyeit védi. Ezekben az esetekben az emberek megtámadása nem neurotikus jelenség. Kórosnak csak abban az esetben tekinthetjük az állat agresszivitását, ha ez az emberekre és a haszonállatokra a mindennapi élet során veszélyt jelent és ha az állattal való együttélés ezáltal lehetetlenné válik.
Mindegyik kutyafajta egyedeiben előfordulhat kóros agresszivitás, azonban leggyakrabban a kifejlett korú, fajtatiszta kanok esetében találkozhatunk vele. Kifejezetten "harapós" fajtának tekinthető a kuvasz, a rottweiler, a német juhász kutya, a dobermann, a csau-csau, a cocker és a springer spániel, a kaukázusi juhász kutya, a szibériai husky és az ún. harci ebek. Mivel a kutyaharapások 90%-a a családon belül, a családtagok és főleg a gyerekek ellen irányul nagyon fontos tudnunk, hogy mik lehetnek a kutyatámadások kiváltó okai, és hogyan védekezhetünk ellenük? Az agressziónak több típusát is megkülönböztetjük, ezek közül a legfontosabbak a következők:
A kóros agresszivitás örökölhetősége jelentős, ezért amikor kiskutyát vásárolunk figyeljük meg alaposan a kutyacsaládot, a szukakutya viselkedését a kölykei mellet, és azoktól távol is (pl. séta közben)!
Ha a kutyánál minden előzmények nélküli, hirtelen jelentkező agresszivitást tapasztalunk, gondolnunk kell idegrendszeri megbetegedésre és arra, hogy az állatnak erős fájdalmai is lehetnek, esetleg valamilyen betegség lépett fel nála, ezért haladéktalanul keressük fel az állatorvost!
A kutyákkal foglalkozó szakemberek a megmondhatói, hogy a kóros agresszivitás kifejlődésében általában a környezeti tényezőknek van meghatározó szerepe. Amikor egy kutya számára új emberek közé (pl. családba) kerül, falkaállat lévén megpróbálja magát besorolni a „falkarendbe”. Egy embert fogad el ún. falkavezérnek, általában a családfőt, vagy azt a személyt, aki a legtöbbet foglalkozik vele és aki a család többi tagján is „uralkodik”. Nála magasabb rendűnek, azaz dominánsnak fogadja el még azt is, aki a napi ellátásáról gondoskodik(eteti, tisztán tartja). Magával egyenrangúnak tekinti a vele együtt élő azon „falkatársait” is, akivel a mindennapi élet során nem kerül összetűzésbe, és akik nem veszélyeztetik az életterét. (Pl. idősebb emberek, gyerekek). Tehát éppen ezért, amikor a kutya elkezdi keresni a helyét a családon belül, segítenünk kell neki. A „falkavezérnek” nemcsak az a feladata, hogy nevelje és adott esetben gondoskodjon a kutya ellátásáról, hanem az is, hogy rendet tartson a falkán belül, azaz ne tűrje el a falkán belüli agressziót, és a kutya családtagok fölé való kerekedésének törekvéseit időben észrevegye és megakadályozza.
Probléma általában abból adódik, hogy sokan nem tudják felmérni, hogy mivel jár egy dominanciára hajlamos, nagy testű, őrző-védő kutya tartása. A bűnözési helyzet aggasztó romlása miatt megveszik a tekintélyt parancsoló, divatos, nagy testű házőrzőt úgy, hogy fogalmuk sincs arról, hogyan kell fölnevelni, „szocializálni” illetve tartani azt. Nem mérik föl azt sem, hogy a család típusa (ideges vagy nyugodt légkörű), nagysága (egygyermekes, avagy több generációs), anyagi lehetőségei (emeletes panellakás, garzon vagy kertes családi ház), és időbeosztása (egész nap távol vannak, vagy van otthon mindig valaki) arányosak-e a kiválasztott fajta igényeivel? Kiválthatnak még problémát a tartás során elkövetett olyan hibák is, mint a túlzott engedékenység, az elégtelen táplálás, és az embertelen bánásmód. (Erre az utóbbira jó példa egy társasági kutyafajta állandó, egész napos megkötve tartása). Nagyon fontos, hogy mielőtt megvásároljuk a kutyát alaposan tájékozódjunk, a fajtát nagy körültekintéssel és ne az aktuális divatot követve válasszuk ki. Adott esetben ne szégyelljük kikérni szakemberek véleményét!
Az agresszió célja az áldozat megfélemlítése vagy károsítása. Két alaptípusát különítjük el, az ún. offenzív vagy támadó, és az ún. defenzív vagy védekező formáját. Támadó magatartás léphet fel pl. a házőrző kutyánál ha betörőt fog, ha a kutyát evése közben megzavarják, de akkor is, ha valakit (akár családtagot) maga alá akar besorolni a falkán belül, azaz dominanciára törekszik. Védekező magatartás olyan esetekben léphet fel, ha az állatot megijesztik, megfélemlítik, terrorizálják vagy fizikailag bántalmazzák.
A kórós agresszivitás soha nem múlik el magától és kezeletlenül súlyosbodik. Mivel a már kialakult eseteket gyógyítani rendkívül nehéz, fáradtságos és nagy szakértelmet kívánó munka, sokkal fontosabb a megelőzésre helyezni a hangsúlyt.
| < Előző | Következő > |
|---|