Az esetek többségében a rosszul megépített csatornarendszer a hibás pl.: nem megfelelő dimenziójú csőválasztás vagy épp nem elegendő mértékű esés illetve túl hosszan történő elhúzás. Ám ezek mellett számos további ok is létezik. Sokszor mi is követünk el hibákat azzal, hogyha az ételektől illetve a különféle zsíros háztartási hulladékoktól a lefolyón keresztül akarunk megszabadulni.


A logisztika Magyarországon a rendszerváltás után kezdett igazán érvényesülni, némi elmaradottság még ezen a téren is tapasztalható, ám a hazai logisztikai cégek, illetve a saját logisztikai managementtel rendelkező vállalatok is nagyobb hangsúlyt szentelnek már ezeknek a folyamatoknak. Az üzleti életben a logisztika feladata, hogy bizonyos források, alapanyagok - melyek lehetnek energiahordozók, eszközök, tárgyak, élőlények, személyek, de akár információk is - megtervezze annak áramlását, szállítását, s mindezek irányítását, illetve ellenőrzését. Ehhez kell megteremtenie a szükséges erőforrásait a logisztikának, hogy e folyamatokat minél eredményesebben, gyorsabban és egyben hatékonyabban véghezvigye.


Amikor a szennyes víz a padlóra, a bútorokra kerül - Akivel már történt dugulás az tudja, hogy a jelenség sem időben, sem pedig térben nem válogat. Ott és akkor végez a helyiséggel, a padlóval, a csempével, a személyes tárgyakkal és bútorokkal, amikor úgy kívánja. Az, hogy a dugulást megszemélyesítjük, nem hiábavaló. Ez egy tudatos lépés a részünkről. Ha belegondolsz, a dugulás általunk, rossz cselekedeteink miatt alakul ki. A WC-be dobott nagy mennyiségű toalett papírtól, a mosogatóba került ételmaradékoktól, melyek magas koncentrátumú, sűrű mosogatószerrel végzetesen megragadhatnak a vezetékek belsejében, óriási mértékű dugulást eredményezve.